aikido gyerekeknek

Aikido 6-10 éves iskolás gyerekeknek

A gyerekek mozgásérzéke gyermekkorban hirtelen fejlődésnek indul. Ez a kor egyben a szellemi fejlődés fontos időszaka is. Ha a gyermekek megfelelő mozgásfejlődéséről nem gondoskodunk, azt tapasztalhatjuk, hogy nemcsak mozgásbeli, hanem gondolkodási és viselkedési problémák is jelentkeznek, amelyek kellő odafigyeléssel megelőzhetőek lettek volna.

Tudatos szülőként tehát biztosítanunk kell a gyerekek rendszeres mozgási lehetőségét, biztonságos, játékos környezetben.

Ne sportot, életmódot válasszon gyermekének!

Ma már számtalan edzésformát kínálnak a különböző sport klubok, nem mindegy azonban, hogy hova íratjuk be gyermekünket. Ha világbajnokot vagy olimpikont szeretne kinevelni, mindenképpen a versenysportágakat kell végigpróbálni. Ott azonban számolni kell az esetleges frusztrációval, túlhajszolással, kiégéssel.

Ha azonban olyan mozgásformát keres gyermekének, ahol a versengés helyett a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni saját képességeiknek megfelelően, jó helyen jár! Olyan játékos mozgásfejlesztés kínálunk a gyerekeknek az Aikido Tada Ima Dojoban, ahol a mozgás öröméért, saját fejlődésükért gyakorolnak, így egész életükre megszeretik a mozgást, életformájukká válhat, ezzel elősegítve, hogy egészséges felnőttekké váljanak.

Aikido? Igen!

Ez egy japán harcművészet, mely szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük őket.
Az aikido egyben hatékony önvédelmi rendszer is, de nem verekedés! A gyerekek nem ütik, rúgják egymást, hanem az aikido segítségével megtanulják, hogyan kezeljenek különböző, életükben előforduló konfliktusokat, élethelyzeteket. Mindezt biztonságos környezetben, játékos mozgásfejlesztéssel.
Óvodás csoportunkban már 4 éves kortól elkezdhető!
Ebbe a csoportba a már iskolába járó 6-10 éves gyermekeket várjuk.
(A nagyobb gyermekeknek szintén külön csoportot indítunk.)


Hozza el Ön is gyermekét nyílt edzésünkre,
ismerkedjenek meg dojonkkal, ahol a gyerekek gyakorolnak, nézzenek végig egy edzést,
és tegyék fel bátran esetleges kérdéseiket!
Ha gyermeke kedvet kap,
várjuk szeretettel tagjaink között!

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>

Edzések időpontja >>

Ha gyermeke még óvodás, kérem kattintson ide >>
Ha viszont gyermeke már elmúlt 10 éves,        akkor kérem, kattintson ide>>

Várjuk szeretettel Ön gyermekét is tagjaink közé!

Oldalunkon további hasznos tudnivalókat olvashat
a gyerekeknek tartott edzéssel kapcsolatban
(pl. mi történik egy edzésen, milyen jótékony hatásai vannak).
Megnézem>>

Hasonló blogbejegyzéseink

Aikido vizsga utáni oklevélátadás a tatamin, meghajlással
Aikido

Gondolatok vizsgákról, vizsgafelkészülésről

Az aikido vizsgák nem öncélú állomások, hanem lehetőségek arra, hogy őszintén lemérd saját technikai és szellemi fejlődésedet. A valódi felkészülés nem a kötelező edzésszám teljesítéséről, hanem a biztos alapokról, a tudatos gyakorlásról és a megfelelő mentális hozzáállásról szól. A blogbejegyzés bemutatja, hogyan érdemes vizsgára készülni, miért fontos az elővizsga, és miért van különös jelentősége a tanító, az uke és a dojo közösségének egy sikeres vizsga mögött.

Tovább olvasom →
Aikido

Megtehetném, de nem teszem

2025. február 19-én megjelent interjú dr. Havasi Tamással, az esztergomi Aikido Tada Ima Dojo vezetőjével. Mit jelent az aikido üzenete: „Megtehetném, de nem teszem”, kiknek ajánlható, és miért több, mint önvédelem vagy sport?

Tovább olvasom →
Aikido

A helyes aikido gyakorlásról

Az aikidóban az uke nem „támadó”, a nage nem „védekező”: az uke feladata a pontos, őszinte támadás és a technika befogadása, hogy a partner biztonságosan tanulhasson. Miért zsákutca az ellenállás és az „izmozás”, és hogyan gyakorolj helyesen kezdőként és haladóként?

Tovább olvasom →