Címke: harcművészet

AIKIDO KEZDŐKNEK – MI TÖRTÉNIK AZ ELSŐ AIKIDO EDZÉSEDEN

A dojonkban gyakorló felnőttek közül többen elmondták, hogy mielőtt eljöttek az első edzésre, sokszor azt több hónap „ráhangolódás” előzte meg. Többen azon aggódtak, hogy meg tudják-e majd csinálni a technikákat, vagy, hogy még soha nem gyakoroltak harcművészetet, hogyan fognak hozzájuk viszonyulni az edzőtársak, be fognak-e tudni illeszkedni. De ilyen kétségek is előfordultak, hogy talán túl öregek, túl vékonyak, vagy épp túlsúlyosak. Többen azt gondolták, hogy egy harcművészeti iskolában van valamilyenfajta beavatási szertartás, ahol megalázzák. Megnyugtatlak, dojonkban semmi féle beavatási szertartás nincs, és a beilleszkedésedet udvarias, segítőkész edzőtársak fogják segíteni.


Szabolcs beszámolója a dojonkhoz csatlakozásáról:

“Én nagyon is magamra ismertem az itt felsorolt egyik “hezitáló típusban”. Merjem? Ne merjem? Ott csak fiatalok lesznek. Lehet hogy megmosolyognak majd? Esetleg egy az egyben kinevetnek? Végül is több mint egy éven keresztül őrlődtem a saját kétségeim között. Teljesen feleslegesen. Szó szerint feleslegesen. Aztán egyszer egy téli napon, egy péntek délután felvettem a kapcsolatot a dojo vezetőjével (Dr. Havasi Tamás 4. dan Aikikai Tokió), és már a telefonon váltott első pár mondat után megbizonyosodtam róla, hogy jól döntöttem. Az is világossá vált rögtön, hogy teljesen ok nélkül elfecséreltem a halogatással, indokok gyártásával töltött korábbi több mint egy évet. Valójában megfosztottam magam minden olyan jó dologtól, amit most már teljes körűen élvezhetek. A remek, figyelmes csapat, a jó hangulatú, testet és az elmét is megtornáztató mindig újat és újat mutató edzések. És nem utolsó sorban, az edzéseken kívüli, minden tekintetben egyedi kötetlen hangulatú csapat építő szabadidős programok. Egy igazi kis családi társaság ez, ahol nem néz le senki, ha egy kicsit bénázok, és a tiszteletért cserébe tiszteletet kapok. Mert folyamatosan tudatában van mindenki, hogy ő is így kezdte. Nekem ezt jelenti ez a dolog.” 


Az elhatározás megkönnyítése érdekében megosztok pár gondolatot:

Dojonk szervezeti hátterét és a bemutatkozásomat az alábbi linken tudod elolvasni a honlapunkon: https://aikidoesztergom.hu/aikido-tada-ima-dojo/

Első alkalommal, amikor ellátogatsz a Tada Ima Dojoba, kérem, hogy nézd meg az edzést. Ezt fontosnak tartom, hogy megismerkedjünk, mielőtt a dojohoz csatlakoznál és tanítani kezdelek. Az aikido gyakorlása egy kölcsönös tiszteleten alapuló bizalmi viszony, mivel a gyakorláskor, a támadó fél „rendelkezésre bocsátja magát” a gyakorlópartnerének, hogy gyakoroljon, végrehajtsa rajta a technikát, majd cserélődnek a szerepek. Ez a megismerkedésről szóló első alkalom egyrészt a jövőben a Te biztonságodat is szolgálni fogja, mert aki a Tada Ima dojoban gyakorol, azért garanciát vállalok, odafigyeléssel lesz az irányodban. Másrészt ez az első találkozás alkalmas arra is, hogy átfogó képet kapj a dojoban folyó gyakorlásról, és edzés után egy finom tea elfogyasztása keretében, ha vannak, felteheted az esetlegesen felmerülő kérdéseidet Nekem, illetve a dojoban gyakorlóknak.

Ezen első alkalomra kiváló lehetőséged nyílik ingyenes nyílt edzéseink alkalmával.

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>

Ha úgy döntesz az első találkozás után, hogy csatlakozni szeretnél a dojohoz, az alábbiak fognak történni.

Az első edzéseden megkezdjük az alapok megtanulását. A beilleszkedésed megkönnyítése és a biztonságos gyakorlásod érdekében személyedre szabottan egy gyakorlatsort állítok össze számodra, amit türelemmel és precízen lépésről-lépésre átveszünk, több edzésen keresztül, figyelembe véve, hogy mindenkinek különböző a fejlődési üteme.
Ebben a gyakorlatsorban alapmozgások, gurulás-technikák és alaptechnikák szerepelnek, mind pusztakézzel, mind fegyverekkel. A dojoban fogsz gyakorolni a többiekkel az edzésidőben, de a kezdeti időszakban külön foglalkozok Veled.

Az, hogy mikor érkezik el a többi gyakorlóhoz való csatlakozásod időpontja, közösen fogjuk eldönteni. Nyilván én jelezni fogom, ha elérkezettnek érzem az időt, de ha Te még úgy érzed, hogy kell még egy kis külön gyakorlás, semmi akadálya.

A csoporthoz való csatlakozás után aggodalomra semmi okod, a dojomban csak segítőkész, barátságos és udvarias emberek gyakorolnak.
Az aikido edzéseken nem ellenfelek állnak egymással szemben, hanem gyakorlópartnerek, akik segítik egymást a fejlődésben, a technikák tökéletesítésében.

A fentiek tükrében felvetődik a kérdés, hogy kinek ajánlom az aikido gyakorlását?

Nőknek, férfiaknak, gyermekeknek egyaránt. Életkortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki gyakorolhatja az aikidot saját képességei szerint, mivel tiszteletben tartjuk, hogy mindenkinek különböző adottságai és fizikai képességei vannak, és különböző okok miatt kezdik el az aikidot gyakorolni.
A dojonk felnőtt csoportjában férfiak és nők minden korosztályban képviseltetik magukat, 14 éves kortól 60 éves korig vannak gyakorlók. Többen már elmúltak 40-50 évesek, amikor elkezdték.

Ahhoz, hogy Te is elkezd a gyakorlást a dojonkban, semmilyen előképzettségre nincs szükséged, csak szorgalmadat, lelkesedésed és nyitottságod hozd magaddal.

Ha dojonkhoz való csatlakozással kapcsolatban bármilyen további kérdésed van, keress bátran elérhetőségeimen >>

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>


 

További hasznos információkat találsz a honlapunkon:

Aikido edzés felnőtteknek >>

Gyakran ismételt kérdések az aikidóról >>

Vizsgákról >>


A személyes viszontlátásig üdvözlettel:
Dr. Havasi Tamás, 4. dan Aikikai Tokió
Dojovezető

Aikido önvédelmi harcművészet felnőtteknek

Az aikido szamuráj gyökerekből táplálkozó,
tradicionális japán harcművészet.
Nem küzdősport, ahol versenyeket rendeznek, és a cél szabályok közé szorítva a másik legyőzése.
Az aikido harcművészet (budo), ahol nincs verseny,
nincs végcél, csak az „út” (do) a gyakorlás.
Az aikidoban csak önmagunkat „kell legyőzni”, túlszárnyalni.
Az edzéseken nem ellenfelek állnak egymással szemben,
hanem gyakorlópartnerek, akik segítik egymást a fejlődésben,
a technikák tökéletesítésében.

Az AIKIDO technikák alapelvei

Az AIKI-n alapuló harcművészetekben, mint amilyen az aikido is, fontos alapelv, hogy nem a testi erőre, hanem a technikára épít. Az soha nem jelentett egy harcművészeti iskolának dicsőséget, ha olyan művészetet tanított, ahol azt hirdette, hogy egy erős ember le tudja győzni a gyengébbet, ehhez nincs szükség technikára. Az AIKI-n alapuló harcművészetek pont az ellenkezőjére törekedtek, hogy hogyan tud legyőzni egy gyengébb ember egy erősebb, esetleg még fegyverrel is rendelkező támadót. Az AIKI-t gyakran különleges, misztikus, emberfeletti képességnek gondolják, pedig akik az AIKI-t alkalmazzák, soha nem tekintik ennek, csak egyszerűen technikának. Fontos megjegyezni, hogy ennek elsajátításához egyetlen út vezet, a koncentrált, tudatos és következetes gyakorlás és kutatómunka, de ha kitartó vagy, és az útra lépsz, minden percét élvezni fogod.

Milyen alapelvek is jellemzik az AIKIDO-t, mint AIKI alapú harcművészetet

A körkörös mozgásban megnyilvánuló harmónia és spontaneitás jellemzi a technikáit.
A körkörös mozgás lehetővé teszi, hogy a támadó energiájával, erejével való összeütközés helyett tökéletes időzítéssel azt elkerüljük, azzal egyesüljünk (musubi), ezzel lehetetlenné téve a további támadást, majd azt elvezessük a számunkra megfelelő irányba, s végül a támadó egyensúlyának megtörését (kuzushi) követően a támadás energiáját visszafordítsuk a támadóra dobástechnika vagy ízületfeszítésen alapuló rögzítés technika alkalmazásával.

Az aikido gyakorlója olyan, mint egy „tükör”, a támadás energiáját végül vissza fogja fordítani a támadóra. Nem a testi erőre épít, hanem tökéletes időzítésre, a támadás vonalából való kitérésre, a támadó energiájával való egyesülésre, egyensúly megtörésére, az energia visszafordításra, ízületfeszítésre, az anatómiailag gyenge pontok megütésére (atemi). Ez mind-mind technika, ami elsajátítható.

A technikák, mivel jelentős részük ízületfeszítéssel járnak, igen komoly sérüléseket is tudnának okozni. Mindig ott a lehetőség: „megtehetném, de nem teszem”. Ez az a szellemi örökség, amit az aikido alapítója ránk hagyott, hogy ne agresszióval válaszoljunk az agresszióra, soha ne éljünk vissza a megszerzett tudásunkkal.

Természetesen az edzésen, ha ízületfeszítést alkalmazunk, nagyon oda figyelünk a gyakorlópartnerünk jelzésére, hogy csak addig történjenek ezek a feszítések, amíg biztonságosak, sőt az edzésen alkalmazott ízületfeszítések kimondottan egészségesek, mivel megtisztítják az ízületeket.

Kinek ajánlott?

Nőknek, férfiaknak egyaránt. Életkortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki gyakorolhatja az aikidot saját képességei szerint, mivel tiszteletben tartjuk, hogy mindenkinek különböző adottságai és fizikai képességei vannak, és különböző okok miatt kezdik el az aikidot gyakorolni. Felnőtt csoportunkba 14 éves kortól lehet csatlakozni.

aikido felnőtt 2

Ahhoz, hogy elkezd a gyakorlást a dojonkban,
semmilyen előképzettségre nincs szükséged,
csak szorgalmadat, lelkesedésed
és nyitottságod hozd magaddal.

Kezdők tanításáról

Az újonnan érkező kezdő gyakorlók beilleszkedésének megkönnyítése és a biztonságos gyakorlásuk érdekében, az oktató a személyükre szabottan egy gyakorlatsort állít össze, amit türelemmel és precízen lépésről-lépésre átvesznek több edzésen keresztül.
Ebben a gyakorlatsorban alapmozgások, gurulás technikák és alaptechnikák szerepelnek, mind pusztakézzel, mind fegyverekkel. Ennek elsajátítása után van lehetőségük csatlakozni a többi gyakorlóhoz, de aggodalomra semmi ok, a dojonkban csak segítőkész és udvarias emberek gyakorolnak.

Milyen élettani, és egyéb hatásai vannak az aikido gyakorlásnak?

  • Tökéletes technika csak tökéletes testtartásból lesz, ennek hozománya, hogy megszűnnek a blokkok a testben.
  • Légzés: a helyes légzéstechnika eredményeként nő a tüdőkapacitás, javul az állóképesség.
  • A gurulások átmasszírozzák az egész testet, a talppárnákon való körkörös mozgás pedig a talpat.
  • A gördülő mozgások jó hatással vannak az egyensúlyérzékünkre.
  • Az aikido technikái megtisztítják az ízületeket: azaz olyan módon mozgatjuk meg egymás testrészeit egy edzés folyamán, hogy azok mozgatása pozitív hatást fejt ki az ízületeink, izmaink, csontvázunk és szervrendszerünk egészséges működésére.
  • A technikákat jobbra és balra is gyakoroljuk, ezzel harmonizálódik a két agyfélteke (javulnak mentális képességeink).
  • Az edzéseken kellemesen elfáradunk, megszűnnek az alvási problémák.
  • A budo gyakorlása önfegyelemre, kitartásra, tiszteletre, tudatos figyelemre nevel.
  • Önbizalommal, természetes tartással (mind testtartásbeli, mind szellemi), életerővel ruházza fel gyakorlóit.
  • Koncentráció: Az edzéseken, a budo gyakorlásakor teljes mértékben „jelen kell lenni a pillanatban”, dojonk neve is erre utal, Tada Ima: „csak most, csak ez a pillanat létezik”. A japán stílusú dojo és tradicionális viselet hozzásegít, hogy teljesen kiszakadjunk a hétköznapokból, megszűnjön a külvilág, a napi gondok, és feltöltődve folytassuk mindennapjainkat.
  • Közösség: A dojo tagjai egy összetartó közösséget alkotnak, számos edzéssel összefüggő programon, edzőtáborokon veszünk részt, de az edzéseken kívül is szervezünk csapatépítő programokat.

Az aikido edzések felépítése

Tiszteletadás

Az aikido edzés elején és végén a rövid mokuso-t (meditációt) követően tiszteletadás következik (meghajlás a dojo fő helye, a shomen felé, ahol az Alapító képe található, majd az oktató és a gyakorlók egymás felé is meghajolnak).

Aiki-taiso

Az aiki-taiso nem egyszerű bemelegítés, inkább felkészülési szakasznak lehet nevezni, mivel mind testileg, mind lelkileg felkészít a gyakorlásra. Ennek keretén belül légző-, valamint gimnasztikus és nyújtó elemeket tartalmazó egészségmegőrző gyakorlatokat végzünk.

Ukemi waza

A technikák befogadásának tanulmányozása. Esések, gurulások gyakorlása.

Pusztakezes aikido technikák gyakorlása

Japán anyaszervezetünk alapítója, Kobayashi sensei sajátos oktatási módszert vezetett be, egyrészt a technika bemutatása során nemcsak az oktató hajtja végre az aikido technikát a tanulón, hanem a tanuló is az oktatón, ezzel elősegítve a pontosabb megértést, hiszen így, mint uke (technikát befogadó fél) és mint nage (technikát gyakorló fél) is tapasztalatot szerezhet a tanuló a gyakorlat végrehajtásának módjáról. Másrészt az oktató a dojoban körbejárva maga is beáll 1-1 tanulócsoporthoz, és a szükséges technikai korrekciók megtétele mellett, aktívan részt vesz a gyakorlásban.

Fegyveres gyakorlás

Minden edzés utolsó 15-20 percében fa fegyverekkel gyakorlunk.

Boken: fakard
Jo: 128 cm-es fabot
Tanto: fakés

Nincs éles határvonal az aikidoban a taidzsucu (pusztakezes technikák) és a fegyveres gyakorlás között, mivel a filozófia és annak mozgásban való megnyilvánulása a kettőben ugyan az. A fegyverek szerves részét képezik az edzésnek, mivel a velük végzett gyakorlás az elsajátítandó pusztakezes technikák forrásai.

“Amikor kardot használsz,
a kard tested és szellemed meghosszabbítása.
Amikor nincs kardod,
úgy kell mozognod, mintha lenne,
a kardon keresztül meghosszabbítva testedet és szellemedet.”
(M. Saotome)

A fegyveres gyakorlástól javul a testtartás, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt, és a központ fogalmának megértését, mivel amikor mindkét kezeddel bokken-t, jo-t fogsz, két karod természetesen közel kerül egymáshoz, és a tested központjából fog mozogni.

Az aikido edzések időtartama 75 perc

15 perc: Aiki-taiso (felkészülési szakasz), ukemi waza (esések, gurulások)
45 perc: Pusztakezes technikák gyakorlása
15 perc: Fegyveres gyakorlás

Az edzések után szabad gyakorlási lehetőség van, oktatói felügyelettel, segítséggel.
Pénteki edzések után pedig közös teázáson lehet részt venni.

Dojonk szervezeti háttere

Az Aikido Tada Ima Dojo az aikido alapítója által létrehozott tokiói székhelyű Aikikai Alapítványhoz tartozó Japán Kobayashi Dojo Hálózat tagjaként működő Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesületének tagja. (Bővebben erről a Rólunk menüpont alatt olvashatsz.)

A közvetlen Japán kapcsolat biztosítja számunkra a magas szintű folyamatos fejlődés, és nemzetközileg elismert Aikikai dan fokozatok megszerzésének lehetőségét.


Felnőtt csoportunkba 14 éves kortól várjuk kezdők jelentkezését!


 Gyere el most egyik ingyenes nyílt edzésünkre, ismerkedj meg dojonkkal, ahol gyakorlunk, nézz végig egy edzést,
és tedd fel bátran esetleges kérdéseidet!
Ha kedvet kapsz, várunk szeretettel tagjaink közé!

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>

Edzések időpontja >>

GYAKOROLJ
AZ AIKIDO TADA IMA DOJOBAN,
JÁRJUNK EGYÜTT AZ ÚTON!

Aikido 6-10 éves iskolás gyerekeknek

A gyerekek mozgásérzéke gyermekkorban hirtelen fejlődésnek indul. Ez a kor egyben a szellemi fejlődés fontos időszaka is. Ha a gyermekek megfelelő mozgásfejlődéséről nem gondoskodunk, azt tapasztalhatjuk, hogy nemcsak mozgásbeli, hanem gondolkodási és viselkedési problémák is jelentkeznek, amelyek kellő odafigyeléssel megelőzhetőek lettek volna.

Tudatos szülőként tehát biztosítanunk kell a gyerekek rendszeres mozgási lehetőségét, biztonságos, játékos környezetben.

Ne sportot, életmódot válasszon gyermekének!

Ma már számtalan edzésformát kínálnak a különböző sport klubok, nem mindegy azonban, hogy hova íratjuk be gyermekünket. Ha világbajnokot vagy olimpikont szeretne kinevelni, mindenképpen a versenysportágakat kell végigpróbálni. Ott azonban számolni kell az esetleges frusztrációval, túlhajszolással, kiégéssel.

Ha azonban olyan mozgásformát keres gyermekének, ahol a versengés helyett a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni saját képességeiknek megfelelően, jó helyen jár! Olyan játékos mozgásfejlesztés kínálunk a gyerekeknek az Aikido Tada Ima Dojoban, ahol a mozgás öröméért, saját fejlődésükért gyakorolnak, így egész életükre megszeretik a mozgást, életformájukká válhat, ezzel elősegítve, hogy egészséges felnőttekké váljanak.

Aikido? Igen!

Ez egy japán harcművészet, mely szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük őket.
Az aikido egyben hatékony önvédelmi rendszer is, de nem verekedés! A gyerekek nem ütik, rúgják egymást, hanem az aikido segítségével megtanulják, hogyan kezeljenek különböző, életükben előforduló konfliktusokat, élethelyzeteket. Mindezt biztonságos környezetben, játékos mozgásfejlesztéssel.
Óvodás csoportunkban már 4 éves kortól elkezdhető!
Ebbe a csoportba a már iskolába járó 6-10 éves gyermekeket várjuk.
(A nagyobb gyermekeknek szintén külön csoportot indítunk.)


Hozza el Ön is gyermekét nyílt edzésünkre,
ismerkedjenek meg dojonkkal, ahol a gyerekek gyakorolnak, nézzenek végig egy edzést,
és tegyék fel bátran esetleges kérdéseiket!
Ha gyermeke kedvet kap,
várjuk szeretettel tagjaink között!

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>

Edzések időpontja >>

Ha gyermeke még óvodás, kérem kattintson ide >>
Ha viszont gyermeke már elmúlt 10 éves,        akkor kérem, kattintson ide>>

Várjuk szeretettel Ön gyermekét is tagjaink közé!

Oldalunkon további hasznos tudnivalókat olvashat
a gyerekeknek tartott edzéssel kapcsolatban
(pl. mi történik egy edzésen, milyen jótékony hatásai vannak).
Megnézem>>