Címke: ovitorna

OVIS AIKIDO – Játékos mozgásfejlesztés gyerekeknek 4 éves kortól

Az élet első éveiben elsajátított fizikai készségek nagy mértékben kihatnak az intellektusra, sőt az egész személyiségre. A csúszó-mászó, futkározó és labdázó kisgyerek ezekkel a mozgásformákkal nem csupán a testét ügyesíti, hanem elméjét is csiszolja.

A szülők sokat tehetnek azért, hogy gyermekeik fejlődését elősegítsék.

A gyermek első éveiben az elsődleges, ún. motoros – vagyis mozgási – készségek tökéletesítése a legfontosabb feladat. Ennek érdekében a gyereknek minél több, az egész testet igénybe vevő mozgásra van szüksége: futásra, kúszásra, mászásra, bukfencezésre, ugrásra, dolgok elkapására, gurítására.
A kicsik egyébként is ezeket az elfoglaltságokat szeretik leginkább. 🙂

A szülőknek csak annyi dolguk van, hogy mindehhez megteremtsék a feltételeket, elősegítve ezzel a gyermek képességeinek megfelelő kialakulását.

Mi ehhez nyújtunk segítséget!

90 m2-es, biztonságos gyakorló szőnyeggel borított termünkben kínálunk játékos mozgásfejlesztést 4-6 éves gyermekeknek, ahol rengeteg ügyességi feladattal és játékkal vezetjük rá a legkisebbeket a mozgás örömére.

Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük a gyermekeket.

Az edzéseket dr. Havasi Tamás 4. danos vezető aikido oktatónk tartja, aki kellő fegyelmet követelve, 13 éves oktatói tapasztalattal várja a gyerekeket.

A foglalkozásokon résztvevő gyerekek később be tudnak kapcsolódni a felsőbb aikido gyermek csoportokba

Hozza el Ön is gyermekét ovis csoportunkba!

Ingyenes nyílt edzések időpontja >>

Edzések időpontja >>

Helyszín:
AIKIDO TADA IMA DOJO ÉS REKREÁCIÓS KÖZPONT
Esztergom, Dessewffy Arisztid u. 15.