Minden szülő szeretné gyermekét biztonságban tudni, szeretné, hogy gyermeke magabiztos legyen, és ha a helyzet esetleg úgy kívánja, meg tudja védeni magát. Mi legjobb tudásunk szerint azon dolgozunk, hogy ebben segíteni tudjunk.
Küldetésünk és szenvedélyünk a Tada Ima Aikido
önvédelmi harcművészet tanítása.
Gyakori félreértés az önvédelemmel kapcsolatban, hogy az egy fizikai támadással kezdődik, és annak az elhárításával ér véget. Abból a harcművészeti iskolából, amely pusztán csak technikákat tanít, éppen a lényeg hiányzik.
A hatékony önvédelem összetett, komplex ismereteket kíván, melyet a Tada Ima Aikido Dojo Önvédelmi Akadémián megtanítunk a gyermekeknek. Meg kell tanulni a támadó fejével gondolkodni, a támadók mindig célpontot, prédát keresnek, a magabiztos fellépésű gyerekek kisebb eséllyel lesznek célpontok.
Az önvédelem nem arról szól, hogy a támadót legyőzzük, hanem arról, hogyan hozzunk olyan döntéseket, amelyeknek köszönhetően bele sem keveredünk a nem kívánt helyzetbe, illetve ha mégis, hogyan kerülhetünk ki leggyorsabban a helyzetből, és hogyan tudunk a lehető leghamarabb biztonságba kerülni.
Komplexen kell tudni kezelni a helyzetet, nem a harc az egyetlen megoldás, sőt a cél az lenne, hogy ne is kerüljön sor rá! Az önvédelemben elsődleges a megelőzés, kitérés, ha elkerülhetetlen, az önvédelmi technika alkalmazása, majd amire a legtöbben nem is gondolnának, az utóhatások kezelése.
A teljes komplex rendszert kell megismerni, és ha kell, használni. Az edzéseinken a komplex rendszer minden egyes elemével foglalkozunk.
Egy hasonlattal élve, ha a szerelőládádban csak egyetlen szerszám a kalapács, minden problémát szögnek fogsz látni. Használd az egész szerszámosládát, amiben sok szerszám van! Tanuld meg, hogyan használd helyesen őket, ebben tudunk Mi segíteni.
Minden egyes megtanult technikának tanulmányozzuk a sokrétű alkalmazási lehetőségeit is.
Az edzéseken műhelymunka folyik, ahol a gyerekek is elmondhatják, hogy milyen támadásoktól tartanak, milyen helyzetekbe kerültek már, ezeket közösen kielemezzük, és gyakorlunk a megoldásukra. Ezzel a módszerrel szembe tudnak nézni félelmeikkel.
Az aikido nem sport, hanem életmód!
Dojonkban segítik egymást a tanulók, és megtanulják, hogy a tudásukkal, ha szükséges, élni kell, de soha sem visszaélni!
Miért éppen Aikido?
Ha olyan mozgásformát keres gyermekének, ahol a versengés helyett örömmel, felszabadultan tud gyakorolni, és megtanulja, hogyan kerüljön el egy esetleges támadást, vagy ha az mégsem sikerül, hogyan védje meg magát, jó helyen jár!
Az aikido egy japán önvédelmi harcművészet, mely szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is. Az aikidót gyakorló gyerekek beilleszkednek egy új közösségbe, ezáltal fejlődnek szociális készségeik is.
Az edzésen való részvétel megköveteli néhány egyértelmű szabály betartását. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük őket, így a csoportos gyakorlás közben megtanulják a rendet és a fegyelmet, megismerkednek a társakkal való kommunikáció egy különleges formájával, aminek alapja a kölcsönös tisztelet.
Az aikido egyben hatékony önvédelmi rendszer is, de nem verekedés! A gyerekek nem ütik, rúgják egymást, hanem az aikido segítségével megtanulják, hogyan kezeljenek különböző, életükben előforduló konfliktusokat, élethelyzeteket. Az aikido technikái nem a testi erőre építenek, hanem a támadó energiáját használják fel, illetve a támadó „gyenge pontjaira” koncentrálnak, mint egyensúly kibillentés, ízületfeszítés. Természetesen mindezt életkoruknak megfelelő, biztonságos keretek között.
Miért a Tada Ima Aikido Dojo Önvédelmi Akadémiát válaszd?
- A gyermekedzést minden alkalommal dr. Havasi Tamás 4. danos vezető aikido oktatónk tartja, aki kellő fegyelmet és tiszteletet követelve, több, mint 25 éves harcművészeti múlttal, 15 éves oktatói tapasztalattal várja a gyerekeket.
- Az aikidót gyakorló gyerekek beilleszkednek egy új közösségbe, ezáltal fejlődnek szociális készségeik, megismerkednek a társakkal való kommunikáció egy különleges formájával, aminek alapja a kölcsönös tisztelet.
- Az aikido gyakorlása szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is.
- Az edzésen való részvétel megköveteli néhány egyértelmű szabály betartását. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, a kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük a gyerekeket, így a csoportos gyakorlás közben megtanulják a rendet és a fegyelmet.
- A helyes személyiség kifejlődésében a helyes mozgás elsődleges szerepet játszik. Az edzéseken nagy hangsúlyt fektetünk az agy egyensúlyközpontját ingerlő mozgásformákra. Általánosságban elmondható, hogy az egyensúlyközpont ingerlése nyomán alakul ki a testkép, majd az éntudat és az önkontroll. A gyakorlás során a feladatokat jobb és baloldalra is végre kell hajtania a gyermekeknek, ami harmonizálja a két agyféltekéjüket, ennek eredményeképpen fejlődnek koordinációs és tanulási képességeik.
- Az edzésen megtanítjuk a gyermekeknek a gurulás- és eséstechnikákat, melyek elengedhetetlenek a biztonságos gyakorláshoz, de a mindennapi életben sem árt, ha tudnak a gyerekek biztonságosan esni (több szülő elmeséléséből bebizonyosodott, hogy igen hasznosak az itt tanultak).
- Az aikidóban nincsenek versenyek, ezért a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni a győzelem vagy vereség érzése nélkül, saját képességeiknek megfelelően. Az aikido az egymással való versengés helyett a saját hibáink csiszolására ösztönöz, mivel itt nem a másik „legyőzése” a cél, hanem a közös gyakorlás öröme, ezért a kezdetben kevésbé ügyes gyermek sem marad sikerélmény nélkül.
- Azok a szülők akik hozzánk hozzák gyermekeiket, gyakran számolnak be arról, hogy az edzések hatására gyermekük tisztelettudóbb, nagyobb az önbizalma, magabiztosabb, javul az állóképessége. Így válik a harcművészet gyakorlása a benső erő kibontakoztatásának Ösvényévé.
Az edzésen résztvevő gyerekek később be tudnak kapcsolódni a felnőtt csoportba. Több olyan gyakorlónk is van, aki 3-4 évesen az óvódás csoportban kezdte, és a mai napig nagy örömmel gyakorol nálunk, most már dojonk felnőtt csoportjában.
Felsős csoportunkba 10 éves kortól várjuk kezdők jelentkezését!
Oktatási elvünk, hogy minden korcsoportnak az életkori sajátosságaiknak megfelelő oktatást nyújtjuk.
A felsős csoport edzése átmenetet képez a felnőtt csoportba, ahol 14. életév betöltése után van lehetőség gyakorolni. Az edzés döntő részét az aikido technikák gyakorlása teszi ki, egyéb önvédelmi technikák, alkalmazások megismerése mellett.
Sokat lehet az aikidoról írni, de van egy sokkal biztosabb megoldás:
Azt javaslom, gyertek el egy ingyenes nyílt edzésünkre, ahol megnézhetitek, milyen a hangulat, mit tanulunk edzéseinken.
Két lehetőség is rendelkezésetekre áll:
- gyermekeddel beültök és először csak megnézitek az edzést, a végén átbeszéljük a felmerülő kérdéseket,
- hozzon magával gyermeked egy edzőruhát (hosszú szárú melegítő nadrágot és pólót), és mindjárt be is állhat kipróbálni.
Nem kell aggódni, mindenki így kezdte először. Nincs szükség semmilyen előképzettségre, minden tagunk nagyon segítőkész az újakkal szemben.
Ingyenes nyílt edzések időpontja >>
Edzések időpontja >>
Aikido oktatási rendszerünk az alábbi építőelemekből épül fel, melyek a felsős csoportban tartott aikido edzések felépítését is tükrözik:
1. Aiki taiso
Test felkészítő sajátos egészségmegőrző gyakorlatsor, amelynek célja a koordináció és testtartás javítása, az egyensúlyérzék, a légzés fejlesztése.
2. Ukemi waza
A gurulás és eséstechnikák elsajátítása, melyek elengedhetetlenek a biztonságos gyakorláshoz, de a mindennapi életben sem árt, ha tudnak a gyerekek esni (több szülő elmeséléséből bebizonyosodott, hogy igen hasznosak az itt tanultak).
3. Mozgáskoordinációs gyakorlatok, életkoruknak megfelelő erősítő gyakorlatokkal kiegészítve
A mozgáskoordinációs gyakorlatok az agy egyensúlyközpontját ingerlő mozgásformák. Általánosságban elmondható, hogy az egyensúlyközpont ingerlése nyomán alakul ki a testkép, majd az éntudat és az önkontroll.
Az erősítő gyakorlatok célja az állóképesség növelése, az izomzat fejlesztése.
4. Önvédelmi technikák elsajátítása
Az aikido gyakorlás önfegyelemmel, magabiztossággal, határozottsággal ruházza fel annak gyakorlóit.
A gyakorlás során a feladatokat jobb és baloldalra is végre kell hajtania a gyermekeknek, ami harmonizálja a két agyféltekéjüket, ennek eredményeképpen fejlődnek koordinációs és tanulási képességeik.
Speciális (egyéni igények szerinti) önvédelmi technikák
Minden hónapban, mintegy műhelymunka keretében, többször speciális önvédelmi technikákat tanulnak a gyerekek.
Egyrészről van egy oktatói tematika, másrészt a gyermekek elmondhatják, hogy milyen támadásoktól tartanak, milyen támadások érték már Őket esetleg, milyen félelmeik vannak, és erre gyakorlunk célirányos önvédelmi technikákat.
5. Fegyveres gyakorlás
A felsős iskolás csoportban már minden edzésen gyakorolnak fa fegyverekkel is. Fontos megjegyezni, hogy ez a gyakorlás is teljesen biztonságos.
Boken: fakard
Jo: 128 cm-es fabot
Nincs éles határvonal az aikidoban a taidzsucu (pusztakezes technikák) és a fegyveres gyakorlás között, mivel a filozófia és annak mozgásban való megnyilvánulása a kettőben ugyan az. A fegyverek szerves részét képezik az edzésnek, mivel a velük végzett gyakorlás az elsajátítandó pusztakezes technikák forrásai.
A fegyveres gyakorlástól javul a testtartás, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt, és a központ fogalmának megértését, mivel amikor mindkét kezeddel bokken-t, jo-t fogsz, két karod természetesen közel kerül egymáshoz, és a tested központjából fog mozogni.
Mivel az aikidóban nincsenek versenyek, ezért a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni a győzelem vagy vereség érzése nélkül, saját képességeiknek megfelelően. Az aikido az egymással való versengés helyett a saját hibáink csiszolására ösztönöz, mivel itt nem a másik „legyőzése” a cél, hanem a közös gyakorlás öröme, ezért a kezdetben kevésbé ügyes gyermek sem marad sikerélmény nélkül.
Az aikidoban a megszerzett tudás mérhetősége az övvizsgákban van. Az időszakonként rendezett vizsgák alapján sikerélmény éri őket, hogy egyre ügyesebbek lettek, és egyre összetettebb technikákat tudnak megcsinálni. A sikeresen teljesített fokozatot színes övekkel jelezzük, és minden sikeres vizsga után oklevelet kapnak a gyerekek. A rendszeresen megtapasztalt pozitív élmény új lendületet ad a gyerekeknek a sportolás folytatására. (Lásd bővebben vizsgák menüpont alatt.)
Ruházat – felszerelés
Az első hónapban megfelel bármilyen hosszú szárú szabadidő nadrág (cipzár és csat nélkül), felülre pedig egy póló. A tatamin mezítláb gyakorlunk.
Ezt követően javasolt aikido gyakorló ruhát vásárolni, mivel számos gyakorlathoz, pl. amikor ruhafogásból dolgozunk, megfelelőbb, mint egy póló, másrészt a közös ruha erősíti a közösségi szellemet, a csapathoz tartozást. Vizsgánál már elengedhetetlen a megfelelő aikido gyakorló ruha. Kérésre segítünk a ruha beszerzésében.
Az edzéseken használt gyakorló eszközöket mi biztosítjuk.
Hozza el Ön is gyermekét nyílt edzésünkre, ismerkedjenek meg dojonkkal, ahol a gyerekek gyakorolnak, nézzenek végig egy edzést, és tegyék fel bátran esetleges kérdéseiket! Ha gyermeke kedvet kap, várjuk szeretettel tagjaink közé!
Ingyenes nyílt edzések időpontja >>
Edzések időpontja >>
Ha gyermeke még 10 év alatti, akkor kérem, kattintson ide >>Ha elmúlt már 14 éves, akkor pedig kattintson ide >>
Várjuk szeretettel Ön gyermekét is tagjaink közé!
Minden szülő szeretné gyermekét biztonságban tudni, szeretné, hogy gyermeke magabiztos legyen, és ha a helyzet esetleg úgy kívánja, meg tudja védeni magát. Mi legjobb tudásunk szerint azon dolgozunk, hogy ebben segíteni tudjunk.
Küldetésünk és szenvedélyünk a Tada Ima Aikido önvédelmi harcművészet tanítása.
Gyakori félreértés az önvédelemmel kapcsolatban, hogy az egy fizikai támadással kezdődik, és annak az elhárításával ér véget. Abból a harcművészeti iskolából, amely pusztán csak technikákat tanít, éppen a lényeg hiányzik.
A hatékony önvédelem összetett, komplex ismereteket kíván, melyet a Tada Ima Aikido Dojo Önvédelmi Akadémián megtanítunk a gyermekeknek. Meg kell tanulni a támadó fejével gondolkodni, a támadók mindig célpontot, prédát keresnek, a magabiztos fellépésű gyerekek kisebb eséllyel lesznek célpontok.
Az önvédelem nem arról szól, hogy a támadót legyőzzük, hanem arról, hogyan hozzunk olyan döntéseket, amelyeknek köszönhetően bele sem keveredünk a nem kívánt helyzetbe, illetve ha mégis, hogyan kerülhetünk ki leggyorsabban a helyzetből, és hogyan tudunk a lehető leghamarabb biztonságba kerülni.
Komplexen kell tudni kezelni a helyzetet, nem a harc az egyetlen megoldás, sőt a cél az lenne, hogy ne is kerüljön sor rá! Az önvédelemben elsődleges a megelőzés, kitérés, ha elkerülhetetlen, az önvédelmi technika alkalmazása, majd amire a legtöbben nem is gondolnának, az utóhatások kezelése.
A teljes komplex rendszert kell megismerni, és ha kell, használni. Az edzéseinken a komplex rendszer minden egyes elemével foglalkozunk.
Egy hasonlattal élve, ha a szerelőládádban csak egyetlen szerszám a kalapács, minden problémát szögnek fogsz látni. Használd az egész szerszámosládát, amiben sok szerszám van! Tanuld meg, hogyan használd helyesen őket, ebben tudunk Mi segíteni.
Minden egyes megtanult technikának tanulmányozzuk a sokrétű alkalmazási lehetőségeit is.
Az edzéseken műhelymunka folyik, ahol a gyerekek is elmondhatják, hogy milyen támadásoktól tartanak, milyen helyzetekbe kerültek már, ezeket közösen kielemezzük, és gyakorlunk a megoldásukra. Ezzel a módszerrel szembe tudnak nézni félelmeikkel.
Az aikido nem sport, hanem életmód!
Dojonkban segítik egymást a tanulók, és megtanulják, hogy a tudásukkal, ha szükséges, élni kell, de soha sem visszaélni!
Miért éppen Aikido?
Ha olyan mozgásformát keres gyermekének, ahol a versengés helyett örömmel, felszabadultan tud gyakorolni, és megtanulja, hogyan kerüljön el egy esetleges támadást, vagy ha az mégsem sikerül, hogyan védje meg magát, jó helyen jár!
Az aikido egy japán önvédelmi harcművészet, mely szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is. Az aikidót gyakorló gyerekek beilleszkednek egy új közösségbe, ezáltal fejlődnek szociális készségeik is. Az edzésen való részvétel megköveteli néhány egyértelmű szabály betartását. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük őket, így a csoportos gyakorlás közben megtanulják a rendet és a fegyelmet, megismerkednek a társakkal való kommunikáció egy különleges formájával, aminek alapja a kölcsönös tisztelet.
Az aikido egyben hatékony önvédelmi rendszer is, de nem verekedés! A gyerekek nem ütik, rúgják egymást, hanem az aikido segítségével megtanulják, hogyan kezeljenek különböző, életükben előforduló konfliktusokat, élethelyzeteket. Az aikido technikái nem a testi erőre építenek, hanem a támadó energiáját használják fel, illetve a támadó „gyenge pontjaira” koncentrálnak, mint egyensúly kibillentés, ízületfeszítés. Természetesen mindezt életkoruknak megfelelő, biztonságos keretek között.
Miért a Tada Ima Aikido Dojo Önvédelmi Akadémiát válaszd?
- A gyermekedzést minden alkalommal dr. Havasi Tamás 4. danos vezető aikido oktatónk tartja, aki kellő fegyelmet és tiszteletet követelve, több, mint 25 éves harcművészeti múlttal, 15 éves oktatói tapasztalattal várja a gyerekeket.
- Az aikidót gyakorló gyerekek beilleszkednek egy új közösségbe, ezáltal fejlődnek szociális készségeik, megismerkednek a társakkal való kommunikáció egy különleges formájával, aminek alapja a kölcsönös tisztelet.
- Az aikido gyakorlása szellemi, etikai és fizikai téren is pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. A technikák elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes értékek közvetítésére is.
- Az edzésen való részvétel megköveteli néhány egyértelmű szabály betartását. A harcművészeti hagyományokat tiszteletben tartva fokozatosan önfegyelemre, a kölcsönös odafigyelésre, egymás elfogadására neveljük a gyerekeket, így a csoportos gyakorlás közben megtanulják a rendet és a fegyelmet.
- A helyes személyiség kifejlődésében a helyes mozgás elsődleges szerepet játszik. Az edzéseken nagy hangsúlyt fektetünk az agy egyensúlyközpontját ingerlő mozgásformákra. Általánosságban elmondható, hogy az egyensúlyközpont ingerlése nyomán alakul ki a testkép, majd az éntudat és az önkontroll. A gyakorlás során a feladatokat jobb és baloldalra is végre kell hajtania a gyermekeknek, ami harmonizálja a két agyféltekéjüket, ennek eredményeképpen fejlődnek koordinációs és tanulási képességeik.
- Az edzésen megtanítjuk a gyermekeknek a gurulás- és eséstechnikákat, melyek elengedhetetlenek a biztonságos gyakorláshoz, de a mindennapi életben sem árt, ha tudnak a gyerekek biztonságosan esni (több szülő elmeséléséből bebizonyosodott, hogy igen hasznosak az itt tanultak).
- Az aikidóban nincsenek versenyek, ezért a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni a győzelem vagy vereség érzése nélkül, saját képességeiknek megfelelően. Az aikido az egymással való versengés helyett a saját hibáink csiszolására ösztönöz, mivel itt nem a másik „legyőzése” a cél, hanem a közös gyakorlás öröme, ezért a kezdetben kevésbé ügyes gyermek sem marad sikerélmény nélkül.
- Azok a szülők akik hozzánk hozzák gyermekeiket, gyakran számolnak be arról, hogy az edzések hatására gyermekük tisztelettudóbb, nagyobb az önbizalma, magabiztosabb, javul az állóképessége. Így válik a harcművészet gyakorlása a benső erő kibontakoztatásának Ösvényévé.
Az edzésen résztvevő gyerekek később be tudnak kapcsolódni a felnőtt csoportba. Több olyan gyakorlónk is van, aki 3-4 évesen az óvódás csoportban kezdte, és a mai napig nagy örömmel gyakorol nálunk, most már dojonk felnőtt csoportjában.
Felsős csoportunkba 10 éves kortól várjuk kezdők jelentkezését!
Oktatási elvünk, hogy minden korcsoportnak az életkori sajátosságaiknak megfelelő oktatást nyújtjuk.
A felsős csoport edzése átmenetet képez a felnőtt csoportba, ahol 14. életév betöltése után van lehetőség gyakorolni. Az edzés döntő részét az aikido technikák gyakorlása teszi ki, egyéb önvédelmi technikák, alkalmazások megismerése mellett.
Sokat lehet az aikidoról írni, de van egy sokkal biztosabb megoldás:
Azt javaslom, gyertek el egy ingyenes nyílt edzésünkre, ahol megnézhetitek, milyen a hangulat, mit tanulunk edzéseinken.
Két lehetőség is rendelkezésetekre áll:
- gyermekeddel beültök és először csak megnézitek az edzést, a végén átbeszéljük a felmerülő kérdéseket,
- hozzon magával gyermeked egy edzőruhát (hosszú szárú melegítő nadrágot és pólót), és mindjárt be is állhat kipróbálni.
Ingyenes nyílt edzések időpontja >>
Edzések időpontja >>
Aikido oktatási rendszerünk az alábbi építőelemekből épül fel, melyek a felsős csoportban tartott aikido edzések felépítését is tükrözik:
1. Aiki taiso
Test felkészítő sajátos egészségmegőrző gyakorlatsor, amelynek célja a koordináció és testtartás javítása, az egyensúlyérzék, a légzés fejlesztése.
2. Ukemi waza
A gurulás és eséstechnikák elsajátítása, melyek elengedhetetlenek a biztonságos gyakorláshoz, de a mindennapi életben sem árt, ha tudnak a gyerekek esni (több szülő elmeséléséből bebizonyosodott, hogy igen hasznosak az itt tanultak).
3. Mozgáskoordinációs gyakorlatok, életkoruknak megfelelő erősítő gyakorlatokkal kiegészítve
A mozgáskoordinációs gyakorlatok az agy egyensúlyközpontját ingerlő mozgásformák. Általánosságban elmondható, hogy az egyensúlyközpont ingerlése nyomán alakul ki a testkép, majd az éntudat és az önkontroll. Az erősítő gyakorlatok célja az állóképesség növelése, az izomzat fejlesztése.
4. Önvédelmi technikák elsajátítása
Az aikido gyakorlás önfegyelemmel, magabiztossággal, határozottsággal ruházza fel annak gyakorlóit. A gyakorlás során a feladatokat jobb és baloldalra is végre kell hajtania a gyermekeknek, ami harmonizálja a két agyféltekéjüket, ennek eredményeképpen fejlődnek koordinációs és tanulási képességeik.
Speciális (egyéni igények szerinti) önvédelmi technikák Minden hónapban, mintegy műhelymunka keretében, többször speciális önvédelmi technikákat tanulnak a gyerekek. Egyrészről van egy oktatói tematika, másrészt a gyermekek elmondhatják, hogy milyen támadásoktól tartanak, milyen támadások érték már Őket esetleg, milyen félelmeik vannak, és erre gyakorlunk célirányos önvédelmi technikákat.5. Fegyveres gyakorlás
A felsős iskolás csoportban már minden edzésen gyakorolnak fa fegyverekkel is. Fontos megjegyezni, hogy ez a gyakorlás is teljesen biztonságos.
Boken: fakard Jo: 128 cm-es fabotNincs éles határvonal az aikidoban a taidzsucu (pusztakezes technikák) és a fegyveres gyakorlás között, mivel a filozófia és annak mozgásban való megnyilvánulása a kettőben ugyan az. A fegyverek szerves részét képezik az edzésnek, mivel a velük végzett gyakorlás az elsajátítandó pusztakezes technikák forrásai.
A fegyveres gyakorlástól javul a testtartás, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt, és a központ fogalmának megértését, mivel amikor mindkét kezeddel bokken-t, jo-t fogsz, két karod természetesen közel kerül egymáshoz, és a tested központjából fog mozogni.
Mivel az aikidóban nincsenek versenyek, ezért a gyerekek örömmel, felszabadultan tudnak gyakorolni a győzelem vagy vereség érzése nélkül, saját képességeiknek megfelelően. Az aikido az egymással való versengés helyett a saját hibáink csiszolására ösztönöz, mivel itt nem a másik „legyőzése” a cél, hanem a közös gyakorlás öröme, ezért a kezdetben kevésbé ügyes gyermek sem marad sikerélmény nélkül.
Az aikidoban a megszerzett tudás mérhetősége az övvizsgákban van. Az időszakonként rendezett vizsgák alapján sikerélmény éri őket, hogy egyre ügyesebbek lettek, és egyre összetettebb technikákat tudnak megcsinálni. A sikeresen teljesített fokozatot színes övekkel jelezzük, és minden sikeres vizsga után oklevelet kapnak a gyerekek. A rendszeresen megtapasztalt pozitív élmény új lendületet ad a gyerekeknek a sportolás folytatására. (Lásd bővebben vizsgák menüpont alatt.)
Ruházat – felszerelés
Az első hónapban megfelel bármilyen hosszú szárú szabadidő nadrág (cipzár és csat nélkül), felülre pedig egy póló. A tatamin mezítláb gyakorlunk.
Ezt követően javasolt aikido gyakorló ruhát vásárolni, mivel számos gyakorlathoz, pl. amikor ruhafogásból dolgozunk, megfelelőbb, mint egy póló, másrészt a közös ruha erősíti a közösségi szellemet, a csapathoz tartozást. Vizsgánál már elengedhetetlen a megfelelő aikido gyakorló ruha. Kérésre segítünk a ruha beszerzésében.
Az edzéseken használt gyakorló eszközöket mi biztosítjuk.Hozza el Ön is gyermekét nyílt edzésünkre, ismerkedjenek meg dojonkkal, ahol a gyerekek gyakorolnak, nézzenek végig egy edzést, és tegyék fel bátran esetleges kérdéseiket! Ha gyermeke kedvet kap, várjuk szeretettel tagjaink közé!