ÚJ! Önvédelmi Aikido oktatás fiataloknak (14-18 év)

Új, önvédelmi aikido oktatásunkra 14-18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, tanítás utáni, kora délutáni edzésidőpontokkal!

Ne légy áldozat!

Az aikido egy komplex önvédelmi harcművészet, az edzéseken nem csak pusztán technikákat tanítunk, hanem olyan alapelveket, amelyeket nem csak a már esetlegesen kialakult konfliktusban lehet használni, hanem az élet minden területén.

Az aikido önvédelmi oktatás során megtanítjuk a fiatalokat a rájuk veszélyt jelentő helyzetek felismerésére, megoldására, különösen nagy hangsúlyt fektetve az elkerülésre és megelőzésre. Mert fontos kihangsúlyozni, hogy az  önvédelem nem egy fizikai támadással kezdődik, és nem annak az elhárításával ér véget. Az lenne a cél, hogy odáig ne is fajuljon el a szituáció. Sok esetben már a potenciális áldozat megjelenésétől, járásától is függhet, megtámadják-e.

Az önvédelem egy összetettebb tudomány, ami – a teljesség igénye nélkül – tartalmazza a kriminológia, viktimológia (áldozattá válásnak a folyamatát vizsgáló tudományág), anatómia, jog és etika idevágó részeit.

Az önvédelem minden arra irányuló tudatos gondolkodás és cselekvés összessége, mely felismeri, megelőzi, elkerüli, megakadályozza a fizikai és mentális sérülést és csökkenti annak káros behatásait.


Az aikido szamuráj gyökerekből táplálkozó, tradicionális japán önvédelmi harcművészet. Alapítója, Ueshiba Morihei mester annak szentelte életét, hogy létrehozzon egy olyan harcművészetet, amely megfelel a modern korban élő emberek igényeinek.

Ueshiba Morihei az aikido kialakítását megelőzően több harcművészetet is gyakorolt, de messzemenően a daito-ryu tanulásával foglalkozott legtöbbet. Ueshiba sensei azonban mindegyik harcművészetben, amelynek mestere lett, egy szellemi űrt érzett.
A daito-ryu technikái az ellenfél megsemmisítését célozták. Amikor megalkotta az Aikidot, a daito-ryu technikáit a megvilágosodott szemével látta. Hatékonyság szempontjából nincs különbség a két művészet között, az aikido technikák döntő többsége hasonló formában fellelhető a daito-ryu repertoárjában is, különbség az alapelvekben van.

Mindig ott a lehetőség: „megtehetném, de nem teszem”. Ez az a szellemi örökség, amit az aikido alapítója ránk hagyott, hogy ne agresszióval válaszoljunk az agresszióra, soha ne éljünk vissza a megszerzett tudásunkkal.

Az aikido nem küzdősport, ahol versenyeket rendeznek, és a cél szabályok közé szorítva a másik legyőzése. Az aikido harcművészet (budo), ahol nincs verseny, nincs végcél, csak az „út” (do) a gyakorlás. Az aikidoban csak önmagunkat „kell legyőzni”, túlszárnyalni.

Nem számít honnan indultál,
az még kevésbé, hogy hová jutsz el,
az úton vagy, csak ez a fontos!


Az AIKIDO technikák alapelvei

Az AIKI-n alapuló harcművészetekben, mint amilyen az aikido is, fontos alapelv, hogy nem a testi erőre, hanem a technikára épít. Az soha nem jelentett egy harcművészeti iskolának dicsőséget, ha olyan művészetet tanított, ahol azt hirdette, hogy egy erős ember le tudja győzni a gyengébbet, ehhez nincs szükség technikára. Az AIKI-n alapuló harcművészetek pont az ellenkezőjére törekedtek, hogy hogyan tud legyőzni egy gyengébb ember egy erősebb, esetleg még fegyverrel is rendelkező támadót. Az AIKI-t gyakran különleges, misztikus, emberfeletti képességnek gondolják, pedig akik az AIKI-t alkalmazzák, soha nem tekintik ennek, csak egyszerűen technikának. Fontos megjegyezni, hogy ennek elsajátításához egyetlen út vezet, a koncentrált, tudatos és következetes gyakorlás és kutatómunka.

Milyen alapelvek is jellemzik az AIKIDO-t, mint AIKI alapú harcművészetet?

A körkörös mozgásban megnyilvánuló harmónia és spontaneitás jellemzi a technikáit.
A körkörös mozgás lehetővé teszi, hogy a támadó energiájával, erejével való összeütközés helyett tökéletes időzítéssel azt elkerüljük, azzal egyesüljünk (musubi), ezzel lehetetlenné téve a további támadást, majd azt elvezessük a számunkra megfelelő irányba, s végül a támadó egyensúlyának megtörését (kuzushi) követően a támadás energiáját visszafordítsuk a támadóra dobástechnika vagy ízületfeszítésen alapuló rögzítés technika alkalmazásával.

Az aikido gyakorlója olyan, mint egy „tükör”, a támadás energiáját végül vissza fogja fordítani a támadóra. Nem a testi erőre épít, hanem tökéletes időzítésre, a támadás vonalából való kitérésre, a támadó energiájával való egyesülésre, egyensúly megtörésére, az energia visszafordításra, ízületfeszítésre, az anatómiailag gyenge pontok megütésére (atemi). Ez mind-mind technika, ami elsajátítható.

A technikák, mivel jelentős részük ízületfeszítéssel járnak, igen komoly sérüléseket is tudnának okozni.
Természetesen az edzésen, ha ízületfeszítést alkalmazunk, nagyon oda figyelünk a gyakorlópartnerünk jelzésére, hogy csak addig történjenek ezek a feszítések, amíg biztonságosak, sőt az edzésen alkalmazott ízületfeszítések kimondottan egészségesek, mivel megtisztítják az ízületeket.

Az edzéseken nem ellenfelek állnak egymással szemben, hanem gyakorlópartnerek, akik segítik egymást a fejlődésben, a technikák tökéletesítésében.


Ruházat – felszerelés

Az első hónapban megfelel bármilyen hosszú szárú szabadidő nadrág (cipzár és csat nélkül), felülre pedig egy póló. A tatamin mezítláb gyakorlunk.

Ezt követően javasolt aikido gyakorló ruhát vásárolni, mivel számos gyakorlathoz, pl. amikor ruhafogásból dolgozunk, megfelelőbb, mint egy póló, másrészt a közös ruha erősíti a közösségi szellemet, a csapathoz tartozást. Vizsgánál már elengedhetetlen a megfelelő aikido gyakorló ruha. Kérésre segítünk a ruha beszerzésében.

Az edzéseken használt gyakorló eszközöket mi biztosítjuk.


Középiskolás csoportunkba 14 éves kortól várjuk kezdők jelentkezését!

14 éves kortól a felnőtt aikido edzésekbe is be lehet csatlakozni. Azonban mivel a felnőtt edzések időpontja esténként van (19.15-20.30-ig), a távolabb élő fiatalok nem tudnak rajta részt venni. Ezért tervezünk indítani a tanítást követő, kora délutáni időpontban nekik külön csoportot.


A csoportot min. 10 fő beiratkozása esetén indítjuk!

Ha Téged is érdekel ez az oktatás, kérjük, hogy az alábbi linken regisztrálj be. Ha összejön a kellő számú érdeklődő, tartunk egy ingyenes nyílt bemutató edzést, melynek időpontjáról értesítünk.

Regisztráció >>

Tervezett edzések időpontja >>

Aikido japán önvédelmi harcművészeti oktatás Esztergom Szentgyörgymezőn